| Légiközlekedési miniszteri biztos |
Hajdúszoboszlói képviselő a légiközlekedési miniszteri biztos![]() Márton Attilát, a Fidesz parlamenti képviselőjét nevezte ki a légi közlekedés fejlesztésével kapcsolatos miniszteri biztosi feladatok ellátására Fellegi Tamás. A kinevezés december 18-ig szól. Márton Attila informatikus, közlekedési üzemszervező, 1994 óta Fidesz-tag, 1998 óta képviselő. Korábban informatikai és vállalkozásfejlesztési albizottságok elnöke, közlekedési albizottságok tagja volt. Fellegi Tamás az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjúban [1] már közölte: az egész légi közlekedéssel, nemcsak az újra állami tulajdonba került Malévval, az ágazat fontossága miatt, egy önálló miniszteri biztos foglalkozik majd. A miniszteri biztost június 18-i, tehát múlt péntekre visszamenő hatállyal nevezte ki Márton Attila személyében. A miniszteri biztos tevékenységét díjazás nélkül látja el, tevékenységét a nemzeti fejlesztési miniszter irányítja – írja az MTI. Márton Attila az országgyűlés honlapján lévő életrajza szerint 1994 óta a Fidesz tagja, 1998 óta parlamenti képviselő. A 47 éves politikus az első képviselői ciklusában még a párt Hajdú-Bihar megyei listájáról szerzett mandátumot, 2002 óta háromszor jutott be a hajdúszoboszlói egyéni választókerületből a parlamentbe, az idei választáson 57 százalék körüli eredményt ért el.
A Fidesz-képviselő a parlament 1998 óta tagja a gazdasági és informatikai (korábban gazdasági) bizottságnak, korábban volt tagja a honvédelmi és informatikai bizottságoknak is, ebben a ciklusban a számvevőszéki és pénzügyi bizottság tagjának is megválasztották. Elnöke volt három albizottságnak – mindháromnak az 1998-as parlamenti ciklusban –, az informatikai, a vállalkozásfejlesztési és a Dunaferr működését vizsgáló testületnek. A politikus eredeti végzettsége szerint autógépész és közlekedési üzemszervező, de 1991-ben informatikai rendszerszervező diplomát is szerzett. 1984-től szállításvezetőként dolgozott, 1988-tól 1998-as képviselővé választásáig a Tigáz munkatársa volt rendszergazdagként, projektvezetőként, majd informatikai főmunkatársként. Politikusként 2002 óta foglalkozik közlekedéssel – különböző közlekedéssel foglalkozó albizottságok tagja, a parlamentben többször szólalt fel Malévval kapcsolatos ügyekben –, emellett 1979 óta sportrepülő, 2000-2002-ben a Magyar Sportrepülőszövetség elnöke volt. |
| < Előző | Következő > |
|---|










