| Teltház a hangárban |
|
A repülőtér 800 m2-es új hangárja egy különleges komolyzenei koncertnek adott helyet július 10-én: Carl Orff Carmina Burana című művét az 50 éves Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadásában, a gödöllői Talamba Ütőegyüttes, a Debreceni Kodály Kórus, a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, valamint a debreceni Voces Iuvenum Gyerekkar közreműködésével hallgathatta meg a nagyérdemű.
A Békés Megyei Önkormányzat két éve vette át a zenekar működtetését, amely ekkor vette fel jelenlegi nevét is. A megyei önkormányzat - talán túlzás nélkül példátlannak nevezhető - támogatása tette lehetővé, hogy a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar felkerülhessen a hazai komolyzenei térképre, illetve hogy megvalósulhasson az a nagyszabású koncertsorozat, mellyel a Príma-díjas együttes megünnepelhette fennállásának 50. évfordulóját.
Az elmúlt időszak sikerei között kiemelendő a a zenekari dvd, a karácsonyi koncertek, a Príma-díj, valamint hogy a zenekar nem csak szellemiségében, a környezetéhez fűződő kapcsolataiban fiatalodott, az együttesben dolgozó zenészek életkora is látványosan csökkent. A jubileumi évadban különleges zenei csemegékkel várta közönségét az együttes: a nyitó koncert a Jókai Színházban, a hangverseny a Művészetek Palotájában, majd a Szent István Bazilikában, ahol a zeneirodalom egyik legjelentősebb, komoly felkészültséget és előzetes szakmai munkát igénylő darabját, Beethoven IX. szimfóniáját mutatták be, mind felejthetetlen élményt nyújtottak. Nem volt ez másképp szombaton este sem, életre szóló élményekkel gazdagabban térhettek haza a komolyzene szerelmesei.
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, RK. -szkv-
|
| < Előző | Következő > |
|---|









